Talán mi magunk is emlékszünk még arra, mit éreztünk, amikor az óvoda nagycsoportjában a közelgő iskolakezdésről hallottunk. Az izgalommal vegyes várakozásba ilyenkor sokszor némi szorongás is vegyül – gyerekben, szülőben egyaránt.

Az iskolába lépéssel valami egészen új kezdődik el. A nagycsoportos egyre gyakrabban hallja szüleitől és az óvónőktől, hogy „jövőre már iskolás leszel”, meg hogy „az iskolában egyedül kell majd cipőt kötnöd, a ruhádat elpakolnod”, és így tovább. Rosszabb esetben az is elhangzik, hogy „Vége lesz a jó világnak! Ott már nem csinálhatod, amihez kedved van, mert ott tanulni kell!”. Sajnos így sok szülő már előre elveszi a gyerek kedvét az iskolától, és elültetheti benne a szorongás csíráit. Gyakran ilyenkor maga a szülő is szorong: vajon megállja-e majd a gyerek a helyét az iskolában? Képes lesz-e rendesen viselkedni, odafigyelni az órákon? Tudja-e majd megfelelően teljesíteni a feladatokat?

Úgy gondolom, a szülőknek mérhetetlenül nagy a felelősségük ezen a téren is, hiszen a cél az lenne, hogy a gyermekünk ne félelemmel, szorongással gondoljon az iskolára, hanem egyfajta pozitív várakozással.

Hogyan érhetjük ezt el? Beszélgethetünk vele arról, hogyan fog ott zajlani egy-egy nap, hogy lesznek a tanítási órák között szünetek, amikor ki lehet menni az udvarra játszani, és hogy csengetés jelzi majd az óra végét. Felkelthetjük az érdeklődését, ha azt mondjuk, hogy a tanító néni sok mindenről fog mesélni, lesznek izgalmas feladatok, és aki ügyes, kaphat piros pontot a füzetébe. Mondjuk el, hogy kap majd egy igazi iskolatáskát (amelyet jó, ha a gyerekkel együtt választunk ki), sok-sok tankönyve, füzete is lesz, és persze megtanul majd írni, olvasni.

Anya, a fejlesztő pedagógus?

A szülők többsége nagycsoportos korban (esetenként pedig még előbb) megveszi a gyerekének a különböző fejlesztő feladatlapokat, füzeteket, és elkezdődik az otthoni „feladatozás”.

Az iskolaérettség egyik alapvető feltétele valóban a feladattudat kialakulása. Épp ezért kötelező minden óvoda nagycsoportjában a foglalkozásokon való részvétel. Hazánkban az óvodák pedagógiai programja minden tekintetben figyelembe veszi az iskola elvárásait, és ennek megfelelően próbálják felkészíteni a nagycsoportos gyerekeket a zökkenőmentes tanévkezdésre.

Az iskolaérettségi vizsgálatokon már az utolsó év őszén kiszűrik azokat a gyerekeket, akiknek speciális fejlesztésre van szükségük. A vizsgálatokon többek között nézik a beszédhangok tisztaságát, a beszédértést, -készséget, a rajzolás, ábrázolás fejlettségét, az általános tájékozottságot, az összefüggések megértését, a számolási készségeket és a figyelem fejlettségét. A felmérések eredményeiből egyértelműen kiderül, ki az, akivel külön foglalkozni kell, és az is, hogy milyen típusú fejlesztés(ek)re van az adott gyereknek szüksége. Jó esetben a szakembereket az óvoda – vagy a helyi nevelési tanácsadó – biztosítja, szükség esetén pedig magánúton is próbálkozhatunk. A lényeg az, hogy találjunk egy jó szakembert, akit a gyermekünk is elfogad, és mi is megbízunk benne.

Bármennyire szívén viseli is egy szülő csemetéje fejlődését, nem szerencsés, ha ő akar a fejlesztő pedagógusa is lenni. Ennek ugyanis általában a szülő-gyerek kapcsolat látja a kárát, és rengeteg feszültséget okozhat a család életében, miközben a gyerek gyakran dacból sem hajlandó megfelelően teljesíteni. Ha a logopédus vagy más szakember ad házi feladatot otthonra, akkor természetesen a szülő együttműködésére is szükség van, de ez egészen más helyzet ahhoz képest, mint amikor a szülő saját elhatározásából akarja őt nap mint nap feladatokkal „nyüstölni”.

Különösen értelmetlen az ilyen hozzáállás akkor, ha a gyereknek nincs számottevő elmaradása, és az óvodában a foglalkozásokon ügyesen megoldja a feladatokat. Ilyenkor nyugodtan hagyhatjuk, hogy a szabad idejében kedve szerint játsszon, rajzoljon, mozogjon, hiszen ezek a tevékenységek önmagukban is fejlesztő hatásúak.

Gondtalan készülődés

Emellett a mindennapokban számtalan lehetőségünk adódik arra, hogy játékosan segítsük elő a gyermekünk fejlődését. Megkérhetjük, hogy mesélje el, mi történt vele az óvodában, mit látott a bábszínházban vagy a tévében. Játszhatunk társasjátékokat, barkochbát vagy „mit visz a kisvonat” játékot, és megszámolhatjuk, hogy például hány túrógombóc maradt, kigondolhatjuk, miként kellene elosztani, hogy mindenkinek egyenlően jusson.

Persze időnként előkerülhet egy-egy feladatlap is, leginkább a gyerek választása szerint. Fontos, hogy mindig dicsérjük meg őt, ismerjük el az erőfeszítéseit azzal együtt, hogy megbeszéljük az esetleges hibákat is.

Az óvodából elballagva, az utolsó nyári szünetben próbáljuk meg félretenni az aggodalmainkat, hagyjuk, hogy a gyermekeink élvezhessék a nyarat, a játékot, a mozgást, és élményekkel feltöltődve, szorongásoktól mentesen kezdhessék el az első iskolai évüket!

Forrás: www.nevelesitanacsok.hu