Tőzegáfonya: alternatív antibiotikum
A tőzegáfonyát gyakorta ajánlják, mint a húgyúti fertőzések, felfázások elleni hatékony ellenszert. Kutatóknak most sikerült bebizonyítaniuk, miben rejlik a
Apa és lánya

A gyermekkori és kamaszkorban is megmaradó jó apa lánya kapcsolat egy életre megalapozza egy nő önbizalmát. Fontos, hogy az édesapa is kimutassa a szeretetét, és azt, hogy mellette gyermekei biztonságban legyenek.

               

Apa a férfiminta

Az apukával kapcsolat meg- határozza, hogy a kislány felnőttkorban milyen férfiakat tart vonzónak.

A kislányok önbizalmát az apa tudja a legjobban erősíteni.

Fontos, hogy saját magáért szeresse, értékelje önálló véleményét, ezzel segítse elő az jó önértékelés kialakulását.

Legyen szilárd támasz a gyermeke mögött, mindenben számíthasson rá, még akkor is, ha olyan dolgot tesz, amit nem kellett volna.

 

Az apaságot meg lehet tanulni!

Vannak apák, akik még felnőtt lányuk mellett is ott állnak, ha szükség van a segítségükre, támogatásukra, anélkül, hogy gyermekük magánéletébe túlzottan beleszólnának.

 

A férfiak általában fiú gyermeket várnak, különösen az első gyermek érkezésekor. Legtöbbjük azonban ugyanúgy örül a kislány érkezésének is. Az apa és lánya közötti jó kapcsolat már a szüle- tés előtt elkezdődik, ha a szülő örömmel várja a kis jövevényt.

 

Ha az apa kiveszi a részét már a csecsemő gondozásában is: kézbe veszi a babát, eteti, öltözteti, beszél hozzá, jelenlétével megnyugtatja, akkor a gyermek nemétől függetlenül szoros kapcsolat alakul ki köztük. Kezdetben mindegy a kicsi neme, a gondoskodás, törődés, odafigyelés nagyon fontos.

 

Később ugyanilyen fontos a sok közös játék, az együtt töltött idő. Vannak kifejezetten lányos játé- kok, amelyeket inkább az anyával szoktak játszani a kislányok, mint például a babázás. De az apuka ilyenkor is érdeklődést mutathat, és akár ő is be- szállhat a játékban, hiszen a valóságban ő is gondozza a kicsiket.

 

Amelyik apának lány testvére volt, főleg, ha az fiatalabb volt nála, többet tud a kislányokban lakozó nőkről, jobban tud azonosulni velük. Nem fog csodálkozni azon, ha három-négyéves kislánya válogat a ruhákban, vagy amikor órákig babusgatja, eteti, ápolja a babáját.

 

Az apa legyen szilárd támasz

Hogy milyen legyen a jó lányos apuka, arra könnyű a válasz. Legyen szilárd támasz a gyermeke mögött, mindenben számíthasson rá, még akkor is, ha olyan dolgot tesz, amit nem kellett volna. Legyen ez egy váza eltörése, vagy egy kamaszkori botlás.

 

A kislányok különösen érzékenyen reagálnak az apa dorgáló szavaira, vagy ha bünteti, összeszidja őket. Nehezebben teszik magukat túl rajta, mintha az anyával történik ugyanez a konfliktus. A kislányoknak ugyanis kezdetben az apa a férfi példa- képe.

 

A nők önbizalmát az apák alapozzák meg

Amelyik családban a gyermekek apa nélkül nőttek fel, vagy az apa ugyan jelen van, de nem törődik a gyerekekkel, ott a kislányoknak lényegesebb kevesebb önbizalmuk van, mint ahol az apától folyamatos megerősítést kapnak, hogy szépek, okosak és jók.

 

A kislányok önbizalmát az apa tudja a legjobban erősíteni. Ezért nagyon fontos a dicséret, a bók már egészen kicsi korban is.

 

Amennyire a dicséret növeli az önbizalmat, a sértő megjegyzések annyira le tudják rombolni azt. Már az egészen kicsi lányoknál is vigyáznia kell az apának, ne sértse meg önérzetében, mert ez egész életére hatással lehet.

 

Megfélemlítés, bántalmazás

A gyermekbántalmazás minden formája elítélendő és büntetendő. Kislányoknál más jellegű személyiségtorzulás okoz, mint a kisfiúknál.

Amelyik kislányt az apa bántalmaz, az felnőtt korában kevés valószínűséggel tudja kivédeni a durva, erőszakos férfiak közeledését, egy rosszul sikerült házasságban sokkal tovább tűr. A bántalmazott kislány felnőtt korára veszít a tartásából, önérzetéből, vagy a férfiakról alakul ki olyan negatív véleménye, ami a későbbi párkapcsolatait megnehezíti.

 

Forrás: www.babazo.hu